Inverter, a napelemes rendszerek kulcsa

2023.11.08
A napelem rendszerek kapcsán a legtöbben a tetőkre vagy akár földre telepített panelekkel találkoznak, holott a rendszer ettől jóval összetettebb. Valójában az egész lelkét nem is a napfény gyűjtését végző táblák, hanem az energiát árammá alakító berendezés jelenti.

Egyszerűen összetett rendszer

A tény, hogy a napelem rendszerek háztartások számára is elérhető megoldások, illetve, hogy szinte észrevétlenül segítenek be a rezsiköltségek csökkentésébe, önmagában is jól jelzi, hogy egy mennyire élhető megoldásról beszélünk. A kiépített, komplett napelem rendszerek kívülről is szinte észrevétlenek, legtöbbször csupán a tetőre szerelt panelek lesznek szembetűnőek a külső szemlélők számára. Ezek nélkül a panelek nélkül azonban nem is beszélhetünk rendszerről, hiszen a napsugarak begyűjtését ezek végzik.

Ez azonban lényegében csak a külső “burkolat” egy komplett rendszer ettől jóval összetettebb, még ha ez a háztartások szintjén kevésbé érezhető is. Ráadásul a nagy egész lelkét nem is egy olyan elem képezi, mely különösebben látványos lenne, hiszen az inverter szinte észrevétlenül épül be a ház környékén elérhető különböző műszaki elemek sorába. A szerepe azonban ennél sokkal kiemelkedőbb, hiszen ha nincs inverter, nincs hasznosítható áram sem.

A termelés őre

Az inverter természetesen egyáltalán nem ismeretlen eszköz, hiszen számos különböző helyen alkalmazzák. A legtöbbször talán az inverteres klímák esetén találkozhatunk velük, de természetesen a napelemes rendszerekben is nélkülözhetetlen szerep hárul rájuk. A napelemek ugyanis úgynevezett fotovoltaikus rendszerek, melyek alacsony feszültségű egyenáramot termelnek. Ez azonban meglehetősen távol áll a háztartási, 230 voltos, nagyfeszültségű váltakozó áramtól.

Itt lép akcióba az inverter, mely nevéhez híven átalakítja a panelek által begyűjtött és rendszer által termelt alacsony feszültségű áramot, a háztartások számára is hasznosítható nagyfeszültségű váltakozó árammá. Ezt pedig olyan hatékonysággal teszi, hogy a felhasználók észre sem veszik, hogy nem hálózati áramot használnak. Az inverter ezen kívül folyamatosan figyeli a rendszerből érkező áram tulajdonságait és folyamatosan úgy alakítja azokat, hogy megfeleljenek a háztartási hálózatok követelményeinek.

Szakszerű átalakítók

Az inverterek tehát a napelemes rendszerek nélkülözhetetlen elemei, ugyanakkor a piacon számos különböző márka és típus érhető el. A választást sosem árt szakemberekre bízni, hiszen a legoptimálisabb rendszer kiépítése érdekében minden esetben az ahhoz legjobban illeszkedő inverter kerül majd alkalmazásra. Nem árt persze valamelyest utánajárni az eszközök jellemzőinek, vagy épp megismerni más felhasználók tapasztalatait. Ahány szakember, annyi vélemény, ám a végeredmény minden esetben a végletekig optimalizált.

A napelemes rendszerek és az inverter tehát segít a háztartások energiafogyasztásához kapcsolódó költségeinek csökkentésében, ám ez lényegében csak a jéghegy csúcsa. Energetikai szempontból egy háztartás még számos más fejlesztéssel is számolhat, melyek mindegyike más-más területen segít be. Az alapot pedig mindenképpen a megfelelő minőségű hőszigetelés jelenti, hiszen az energetikai hatékonyság a megfelelő alapokban rejlik. A napelemes rendszerek pedig erre segíthetnek rá.